Miért nem akadálymentes a mozgássérült betegeknek szánt rendelő?
Csak a sokadik próbálkozásra sikerül kijutni a kerekesszékes betegeknek a rendelőből a Péterfy Sándor utcai Kórházban.
Csak a sokadik próbálkozásra sikerül kijutni a kerekesszékes betegeknek a rendelőből a Péterfy Sándor utcai Kórházban.
Maga az egészségügyi szóvivő cáfolta a Fidesztől, hogy patkány miatt zárták volna le az intézmény egyik ügyeleti műtőjét.
A Magyar Nemzet szerint mégsem lesz ápolási otthon a Péterfy Sándor utcai kórházból, és legalább 2020-ig valószínűleg nem szervezik át jelentősen az intézményt. Később az osztályok egy részét átköltöztetnék a Fiumei baleseti központ épületébe, amit felújítanának. A baleseti központot pedig a Haller utcai új centrumba helyeznék át, ha felépítették azt.
Azóta is rejtély, hogy a négylábú hogyan keveredhetett szombat délelőtt a Péterfy Sándor utcai Kórház Rendelőintézet és Baleseti Központba, ráadásul egy harmadik emeleti kórterembe.
Szakorvoshiányra hivatkozva a szakrendelő falán mondták le a péntek délutáni rendelést a Péterfyben. A főigazgató tagadja, hogy hiány lenne szakorvosokból az intézményben. Három munkatárs ellen indult fegyelmi eljárás.
Fekete ruhában akart tiltakozni a Péterfy Sándor utcai kórház egyik nővére szombaton, de nem engedték neki, ezért felmondott. A nővér azért indított figyelemfelkeltő akciót, mert állítása szerint nem fizetik ki neki és társainak a túlórákat és túl vannak terhelve.
Az intézmény vezetője szerint nem engedhetik meg, hogy ekkora intézményre a gyanú árnyéka vetüljön, és védeniük kell a Péterfyben dolgozó többi orvos becsületét. Ezért rúgták ki a korrupt orvost az etikai vizsgálat után.